Ünnepélyes és rendhagyó
esten voltunk a Fészek Klubban. Nemcsak azért, mert tárt kapukkal és
finom falatokkal várt a rendezőség és a tagság, mégcsak nem is azért,
mert 35. évadját zárta a klub, hanem azért, mert a hét éve elnök
Krencsey Marianne tartott felejthetetlen beszámolót életének egy kicsi,
de mindent eldöntő szakaszáról.
Krencsey Marianne nem kalandvágyból hagyta el Magyarországot, hanem a
kényszer miatt. Az élettér teljesen beszűkült, és a spicliskedés lett
volna az egyetlen alternatíva. “...12 éves film- és színházi
karriert mondhattam magaménak, mindkét szakmában 24 premierrel. Mégis,
mindent ott kellett hagynom: otthont, szülőket, szakmát... mert
1956-tól 1966-ig a rendszer rákényszerített... annak felismerésére,
hogy nem élhetünk ott tovább” – mondta a New York-i Fészek Klub
évadzáró ünnepségén telt ház előtt.
2001-ben jelent meg
Magyarországon az “Equinox 2001 - 35 év Budapesten, 35 év New
Yorkban” című könyve, ami a kettéosztott 70 évére utalt. Mindig is
gondolt arra, hogy egyszer könyvet ír azokról a körülményekről,
amelyek otthona elhagyására kényszerítették. Az utolsó lökést ehhez az
adta a számára, hogy a kezébe került egy magyarországi felmérés,
amiben a “30 éven keresztül ’beetetett’ honpolgárok” szerint
Szent István, Kossuth és Széchenyi után Kádár János volt a legnagyobb
magyar államférfi... “Az a Kádár, aki vérbe fojtotta a forradalmat,
hogy az orosz tankok támogatásával ő lehessen Moszkva helytartója.”
Krencsey Marianne ezen a
rendhagyó Fészek-esten részletesen beszélt arról az áporodott
politikai légkörről, amiben a való művészet fuldoklott. Mindent a
hatalom döntött el dagadtra terebélyesedett besúgóhálózattal. Így
érzékeltette a hatvanas évek művészvilágának hangulatát: “Először
nem kaptam színházi szerződést, aztán ritkultak a filmszerepek,
kizártak abból a filmklubból, aminek az egyik alapítója voltam. Volt
olyan újságíró, aki előre bocsánatot kért azért, amit felsőbb
utasításra írni fog rólam.” Ő viszont továbbra sem volt hajlandó
Makk Károly filmrendezőre (első férje volt) mesterségesen előállított
terhelő adatokat előadni, mint ahogy azt Aczél György szerette volna...
A könyv megjelenése idején
Magyarországon dokumentumfilmet és a filmjeiből összeállított montázst
készítettek, amikből szintén láthattunk részleteket. Nagyon érdekes
volt látni őt a Duna-parton, a József Attila Színházban, régi
színésztársai körében, amint emlékezik azokra az évekre, amikor
Budapest még az övé volt. És ezt szó szerint kell érteni. Meghódította
az emberek szívét-lelkét. Ezt onnan lehet tudni, hogy a mai napig
emlékeznek rá; cseng a Krencsey név.
Niemetz Ágnes
A teljes cikk az Amerikai Magyar Népszava
2005. június 10-i
számában olvasható
|
