|

Mantyusok - Bátorság Tomi!
Tomi okos fiú, de hiába
az, ha csak otthon tud beszélni - mindenhol máshol fél megszólalni.
Még az iskolában is. Ami ugyebár nem túl szerencsés helyzet, hiszen
így a családján kívül senki nem fogja tudni róla, hogy okos, ráadásul
barátai sem lesznek, sokkal inkább csúfolni fogják.
A történet másik
legfontosabb főszereplője, Dzseki egy okos, jólelkű manó, aki sosem
beszélt. A többi manónak semmi problémája nem volt ezzel, hiszen
mindannyian szerették, és értették is, hiszen Dzseki mindent
elmutogatott, amit mondani szeretett volna. Számukra nem volt ebben
semmi különleges.
Egészen addig fogalmuk sem
volt róla, hogy a „nem-beszéd” probléma lehet, amíg a tanító néni nem
beszélt erről. Ekkor viszont elhatározták, hogy segíteni fognak a
kisfiúnak, ám fogalmuk sem volt róla, hogyan fogjanak hozzá.
Aztán Dzseki megmutatatta
a megoldást, ami viszont újabb problémákat vetett fel: hogy fogja
kimondani az átváltoztató varázsigét valaki, aki nem mer megszólalni?
És ha sikerül is kimondania a szükséges szavakat, hogy fog kutyaként
kommunikálni? Mert hát e nélkül elég nehezen fog tudni segíteni
Tominak…
Imádni való, ahogy Bosnyák
Viktória ebből a látszólag triviális helyzetből létrehozza a mesét. Az
igazat. A segítőt. Azt, aminek hatására szerintem nincs gyerek, aki ne
akarna kutyát. Vagy manót. Vagy inkább mantyust. Olyat, mint Tomié…
Bosnyák
Viktória
író, műfordító Budapesten született. 1986-ban az Amerikai Egyesült
Államokban, az iowai Graceland University-n tanult, majd elvégezte
Budapesten az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem angol- és némettanári
szakát. E két nyelvből megjelent 35 fordítása, főként ifjúsági
regények. Első ifjúsági regénye, a nagysikerű Tündérboszorkány
2003-ban jelent meg. Az idei könyvhéten az olvasók már a tizedik
könyvét vehetik majd kezükbe. Műveit számos magyarországi iskolában
kötelező olvasmányként, illetve ajánlott irodalomként használják és
szeretik. Első filmjét, az Amikor kivirágzott a fánk fánkot a Magyar
Televízió 2011 nyarán mutatja be.
Az írónő férjével és két
lányával Budapesten él. |