|
2008. január 19.
Szent István Egyház
Mindszenty bíborosról elnevezett díszterme
Passaic, NJ
AZ
AMERIKAI MAGYAR MÚZEUM BÁLJA
A Passaic-i Magyar Múzeum Bálbizottsága
rendezésében
Fotók:
Érdy Lily,
Győrffy
Gabriella,
Kerkay László és Valu Oliver

Kerkay Emese, a Múzeum kurátora és gyönyörű népviseletek,
történelmi kiállítás is fogadta a vendégeket



Székely zeke és csángó keptár

Csángó ködmön és délalföldi viselet

Matyó viselet és matyó kötények

Székely és kalotaszegi viselet, Élthes Csabáné adománya


Magyar
Kálmán az Amerikai Magyar Múzeum
igazgatója köszöntötte a vendégeket







| Valu Ferenc zeneszerző, többek között a Romantikus
vadnyugat c. musical szerzője, most januárban két budapesti
előadáson is az ő zenéje csendült fel. A Múzeumban tartott
előadásán pár évvel ezelőtt Kapitány Anniról emlékezett
meg, s idén előszőr részt vett, feleségével együtt, a bálon is. |






Ft. Vas László, a Szent István R. K. Magyar Egyház
új plébánosa mondott áldást a vacsorához

Herczig Csaba főszakács remekműveiből


A Herczig Csaba főszakács által kreált remek vacsora alatt az
Életfa Együttes teremtett mulatós hangulatot:
Ifj. Magyar Kálmán, Hajdu-Németh Magyar Ildikó és Papp
Attila

Most kezdődik a most kezdődik a most kezdődik a tánc...
Zene: Continental Zenekar:
Ifj. Magyar Kálmán, Újvári Lehel, Angelo, Apatini Lisa énekes
és Újvári Miklós




Apatini Lisa

Mulatás, tánc, jókedv - fiatalok és szüleik,
valamennyi korosztály remekül szórakozott






A műsorban fellépett az Életfa Együttes...

..és a Csürdöngölő Népi Együttes








A mulatság hajnalig folytatódott, szinte mindenkit magával ragadott
a népi táncosok és Magyar Kálmán táncos jókedve










Magyar Kálmán, Kerkay László és Kormann Frigyes,...

...Kerkay Emese, az Amerikai Magyar Múzeum kurátora és
Kerkay László fotográfus hosszú évek óta lelkes szervezői a bálnak

Az 2008-as Múzeum Bál fő-szervezői: Kerkay Emese és László,
Magyar Judith és Kálmán, Kerekes Judit és Kormann Frigyes
A
Passaic-i Amerikai Magyar Múzeum a magyar kultúra egyik végvára.
Azért alakult 1981-ben, hogy gyűjtse, megőrizze, bemutassa és a
pusztulástól megmentse a külföldre került magyar értékeket.
Rendszeres előadások, hangversenyek és kiállítások ismertetik a
magyar kultúra gazdagságát. Szeretettel felkarolja és bemutatja
az Egyesült Államokban élő magyar művészeket.
Ezeket a programokat a múzeum bálok tiszta bevétele teszi
lehetővé.
Az Amerikai Magyar
Múzeum otthona az 1903-ban, az egykori magyar negyedben épült
műemlék értékű Reid Memorial Library, 80 Third Street, Passaic,
New Jersey.
Levelezési cím:
P. O. Box 2049, Passaic, NJ 07055
telefon: 973-473-0013
e-mail: magyar@magyar.org
web:
www.magyar.org/museum vagy
www.magyarmuzeum.org
|
|