PORTRÉK - BESZÉLGETÉSEK - INTERJÚK

BARTÓK és AMERIKA

Beszélgetés Sándor György New Yorkban élő
zongoraművésszel, Bartók Béla egykori tanítványával

Interjú: Bartus László, fotók: Győrffy Gabriella

60 évvel ezelőtt halt meg Bartók Béla Amerikában, szegényen és elismerés híján, a temetésén csak tízen voltak.

Köztük egyik kedves tanítványa és barátja, a most 93 éves Sándor György zongoraművész, aki Bartókról és Amerikához fűződő kapcsolatáról beszélt Bartus Lászlónak.

 

- Az Amerikával kapcsolatos közhelyek egyike, hogy Bartók otthon sikeres, elismert, a pályája csúcsán levő művész volt, aztán Amerikában egy senki lett.

- Egyik állítás sem igaz. Bartók egyáltalán nem volt elismert művész otthon. Amíg Budapesten élt, sokat koncertezett külföldön is, de a "hivatalos" zenei vezetők ellene voltak. Amikor 1935-ben megkapta a Greguss-díjat, azt egy ifjúkori művére adták ki, a szabályok ellenére. Később csak egy különcként kezelték. Amikor nála tanultam, alig volt tanítványa. Tanítványai ugyan jó muzsikusok voltak, de az előadótehetségek (Fischer Annie, Földes Andor és mások) mind Dohnányi-tanítványok voltak. Csak később lett mindenkiből "Bartók-hívő", tanítványai közül én vagyok az egyetlen, aki koncertzongorista lett.

- Feljegyezték, hogy Bartók  háromévesen majdnem mindent lejátszott hallás után, mégis  inkább  zeneszerzőként méltányolják, mint zongoristaként.

- Fenomenális zongorista volt. Nála tanultam a Zeneakadémián 1930-34 között, és csodálatos négy év volt. Bartók nem sokat beszélt. Az ember előjátszott valamit, ő nem szólt semmit, aztán leült, és eljátszotta úgy, ahogy ő gondolta. Amikor megkérdeztem, hogy egy nehezebb részt hogyan kell kigyakorolni, azt mondta: sokat kell gyakorolni. Kérdeztem, hogyan kell gyakorolni? Erre leült, és megmutatta. Így. Zeneszerzést soha nem tanított, sem otthon, sem Amerikában. Mióta híres lett, sokan azt mondják, hogy nála tanultak zeneszerzést, de ez nem igaz. Senkinek sem tanított komponálást, azt én is Kodálynál tanultam.

- 1940-ben Bartók nem kalandvágyból jött Amerikába. Sokan sokféle okot mondanak. Ön nyilván ismeri azt a legfőbb okot, ami őt távozásra késztette.

- A nácizmus miatt jött el. Ez volt az ok. Már 1935-ben olyan nyilatkozatot tett, hogy letiltja a műveit az akkori Olaszországban és Németországban. Olaszországban ugyan még játszottak tőle, de azt elérte, hogy a náci Németország ne játszhasson Bartókot. Végakarata is az volt, hogy ne nevezzenek el róla utcát, amíg a náci diktatúra vezetőiről is vannak utcák elnevezve. Teljesen nyilvánvalóan és eltökélten náciellenes volt.

- Családjában voltak  zsidó származású ősök?

- Tudomásom szerint nem. Katolikusnak született és unitárius vallású volt. Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki utálja a nácizmust.

- Emiatt el kellett jönnie?

- Nem kellett, ő döntött így. Ez egy erkölcsi döntés volt, és inkább vállalta az ismeretlent, a nyomorgást, mint a közösséget azokkal, akik akkor uralták Magyarországot és Európát. Nem volt már fiatal, ebben a korban már nem lehet új életet kezdeni, és ő ezt tudta. Mégis inkább ezt választotta. Kodály például maradt. Ő eljött.

- Nem érezte mégis úgy, hogy náciellenessége miatt ellehetetlenül?

- Ellenkezőleg. Azt akarták, hogy maradjon. Pozíciókat ajánlottak neki, és megígérték, hogy az ehhez szükséges "árja-bizonyítványt" is megkapja. Ő ezt már nem várta meg. Bartók többször túrázott Amerikában, de csak az anyja halála után költözött át végleg. 1940 őszén jött ki a feleségével, először New York északi részén volt lakása, amerre Toscanini is lakott. Aztán sokféle helyre költözött, kis szállodákban élt, végül az 57. utcában a West 309-ben lakott, amíg kórházba nem került, ahol meghalt.

- Az Önök kapcsolata milyen volt New Yorkban?

- Állandó kontaktusban voltam vele. Volt akkoriban egy koncertem, és kérdeztem, nincs-e új darabja számomra, amit bemutathatnék. Azt mondta, hogy új nincs, de van egy 1923-ban írt műve, a Táncszvit, amit addig még nem játszottak. Ezt átdolgozta nekem, és 1945 januárjában bemutattam a Carnegie Hallban. Bartók ott volt a koncerten is.

- Ez már nem sokkal a halála előtt történt,  nyolc hónappal később meghalt.

- Ott voltam a lakásban, amikor a Westside Hospitalba vitték. Nagyon szomorú nap volt. A felesége dermedten állt, nem tudott mozdulni.

Bartók Béla és Sándor György

A fia csomagolt. Leukémiás volt, ami akkor még gyógyíthatatlan betegségnek számított. A diagnózist is későn állapították meg, sokáig azt hitték, tuberkulózisa van. Amíg élt, dolgozott. Egyik látogatásom alkalmával, úgy szeptember 22-e körül, átadta a zenekari Concerto második kefelevonatát, hogy javítsam ki, és küldjem el a kiadónak, még szeptember 30-a előtt. Ő akkor a III. Zongoraversenyen és a Brácsaversenyen dolgozott. A kiadó a művet megkapta, de ő már szeptember 26-án meghalt.

- Ezeket a darabokat úgy írta, hogy tudta, meg fog halni?

- Igen, tudta. A Zongoraverseny partitúrájának aljára odaírta, hogy "vége". Ez nem a darabra vonatkozott. Nagyon megrázó volt. A temetésén tízen voltunk összesen. A felesége, a fia, az ügyvédje: dr. Bátor a nejével, Serley Tibor zeneszerző barátja (ő fejezte be a Brácsaversenyt) a feleségével, Paul Henry Lang zenetudós, aztán Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, és én.

- Azt mondják, a Concerto hangvételében benne vannak az amerikai évek csalódásai. Beszélt a Concerto írása közben arról, milyen  ispirációk feszítik?

- Nem volt egy programja, mint például Beethovennek, amikor a IX. Szimfóniát írta. Csak írt egy remek zenét zenekarra. A Concerto zseniális mű, az egész bartóki zenei hagyomány benne van. Bartók készített egy zongoraverziót is belőle, amelyet én mutattam be a világon elsőként San Francisco-ban, az európai premiert Rómában játszottam. Bemutattam Pesten a Zeneakadémián is, ahol odajött hozzám Somfai László Bartók-kutató, hogy ezt a darabot ne játsszam, mert Bartók sem akarná, hisz ő sem játszotta. Persze, mondtam, mert közben meghalt. Amerika néha túl messze van…

- Igaz, hogy Bartók utálta Amerikát és  depressziós volt itt?

- Nem volt könnyű élete, de nem utálta Amerikát. Ha valami nem sikerül, mindenki depressziós lesz. Bartóknak az első két évben voltak sikeres koncertjei, aztán egyre kevesebb. Nagy volt a konkurencia, mert akkor Amerika volt a zsenik menhelye, és minden tisztességes ember idejött. Rahmanyinov, Stravinskij, Horovitz, ők mind itt koncerteztek, kellett a pódium másoknak is. És aztán Bartók beteg lett.

- Igen, de – azt is mondják -  nem volt itt népszerű.

- Ahogy otthon sem volt az. Ez a zsenik sorsa. Aki újat, modern, szokatlan hangzást teremt, az sohasem népszerű. Csak a divatos a népszerű. Így volt ez Chopin, Debussy és mások esetében is. A kortársak általában nem értenek hozzá, akik értenek, azoknak is idő kellett, hogy elfogadják, elismerjék. Bartók nem volt népszerű, de tisztelték. Ugyanakkor nem törődtek vele, ahogy itt másoknak is magukról kell gondoskodniuk.

- Azt is mondják, hogy a pódiumon nem volt elég megnyerő. Nem tudott kommunikálni a közönséggel, komor volt, hamar elhagyta a színpadot...

- Az emberek mindenfélét mondanak. Egyszer egy hölgy éppen nekem mesélte, hogy Bartók temetésén csak öten voltak, és ő volt az egyik. Ezzel szemben tízen voltak, és ő nem volt ott. Bartók egyáltalán nem volt mogorva ember, ahogy az elterjedt róla. A fényképeken túl komolynak látszik, mert befeszült a beállított képeken. Nekem van olyan fényképem róla, amelyiken nevet. Bartók nem volt indulatos, soha nem kiabált, nem volt hisztérikus, viszont nagyon jóakaratú és udvarias ember volt. Még jó humora is volt neki. A pódiumon pedig zongorázott, ez volt a dolga. Arra koncentrált, amit csinált.

- De annyi igaz, hogy nem érezte magát otthon Amerikában.

- Persze, hogy nem. Ha ilyen idős korban emigrál valaki, az már nem tudja otthon érezni magát sehol.

- A falusi népdalgyűjtő, a Cantata Profana szerzője, a szarvassá változott fiúk költője, aki már nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból, hogy érezhette volna magát otthon a felhőkarcolók árnyékában?

- Egyszer a fia mesélte, hogy Bartók sokat sétált a Central Park bejáratánál, ahol a sétakocsik várakoznak, és a friss lócitrom illatára azt mondta, hogy ez az otthonra emlékezteti. De a felhőkarcolókban is emberek laknak, és ez őt soha nem zavarta. Az életmód idegen volt tőle, de az amerikai demokrácia eszméje és az itteni szabadság vonzotta. Csak akkor akart haza menni, ha Magyarországon is demokrácia és szabadság lesz. Addig nem. De ezt már nem tudta megvárni.

Sándor György zongoraművész 93 évesen is koncertezik, mesterkurzusokat tart

Egy gazdag művészi pálya emlékképei borítják otthonának falát

Hit Counter