Hölgyeim és Uraim! Magyar testvéreim!

Emlékezni jöttünk össze. A nemzet történelmének egy olyan pillanatára emlékezünk, melynek fénye beragyogta a földkerekséget. A huszadik század olyan eseményére, amely hatása döntően megváltoztatta a mai világot. Egy nemzet hősies felkelésére, amely elíndította az elnyomó birodalom hanyatlását és végső szétesését.

Nem beszélhetünk 56-ról anélkül, hogy ne a legnagyobb tisztelet és meghatottság hangján gondoljunk a forradalmi nép hősiességére, áldozatkészségére és emelkedett szellemiségére. A nyitott ládákban gyűlő pénz, a kitört kirakatokban érintetlenül hagyott értékek, a falusiak ingyen osztogatott élelme, a lakásokból kialakított harci bázisok bátorsága jellemezte a nép elszántságát, erkölcsi nagyságát. Méltó válasz volt ez a diktatúra kegyetlen elnyomására.

Emlékezünk arra is, hogy az elmúlt két évszázad magyar forradalma azzal kezdődött amikor a nép többé nem törődött bele a szabad vélemény elfojtásába. 1848 -ban Petőfi és a “Márciusi ifjak” szabad sajtót követelve foglalták le a Heckenast nyomdát, hogy közzé tehessék a Nemzeti dalt, meg azt a 10 követelést, amelyben kinyilvánították: “Mit kiván a magyar nemzet”.

1956-ban az egyetemi hallgatók azt akarták, hogy a rádió olvassa be és tegye az egész ország számára megismerhetővé azt a 16 pontot, amelyben szabadságot követeltek. Szabadulást a kommunizmustól, és a Szovjet csapatok elnyomásától.

A zsarnokság válasza mind a két esetben sortűz, elnyomás, terror volt. A zsarnok fél a szabad véleménytől, az igazság kimondásától. De, ahogy azt a történelem igazolta: a katonák, tankok, börtönök, bitófák nem tudják megakadályozni a szabadság végső győzelmét. Ha sokáig is kellett várni a magyar forradalom eredményére, 1956 harca végül is hozzájárult ahhoz, hogy elszakadjanak a szögesdrótok, leomoljanak az elválasztó falak és a vélemény szabad lehessen.

Magyarországon 34 évig nem lehetett beszélni a forradalomról, legfeljebb gyalázkodással emlegetni az “ellenforradalmi bandákat”.
Az ezt következő évek alatt a megemlékezések főleg politikai csatározásokra, az emlékezők egymásra való acsarkodására adtak alkalmat. Most sem jobb a helyzet, amikor pedig itt lenne az ideje az összefogásnak és az ötvenhárom évvel azelőtti egység felidézésének.

A forradalom utáni elnyomás, majd a “puha-diktatúra” lélekölő éveiben a nyugaton élők, ezek között az amerikai magyarok voltak azok, akik a forradalom lángját, üzenetét ébren tartották és megismertették a világgal.

Ők voltak azok, akik nem engedték 56 lángját elaludni. Idegen országokban ám magyar öntudattal őrízték hazafiságukat, hazaszeretetüket. A nyugatra érkező fiatalok, diákok legnagyobb része küldetésnek, feladatának tekintette új helyzetét. Meg volt győződve arról, hogy a szétszóródás lehet egy nemzet ereje is, hiszen közvetítheti a magyarság dolgait a nagyvilág felé, ugyanakkor a nagyvilágot is az elzárt haza felé. Ezt a küldetést tudatosan vállalva hírdették, hogy Magyarország nem azonos az uralmon levő rendszerrel. Tették ezt a világ minden számottevő országában, és nyelvén.

Az 56-os fiataloknál a véleménykülönbségen túli egység vállalásának egyenes következménye volt , hogy -talán némi beképzeltséggel a nyugati magyarság szerepét - Illyés Gyulának az amerikai diákokhoz intézett üzenete alapján - olyanfélének lássuk, mint amit Erdély töltött be a török hódoltság idején. Vagyis, hogy a szovjet hódoltság alatt átmentse nemzeti értékeinket a jövő generációk számára

Kérdés, hogy a következő nemzedékek hogyan fognak sáfárkodni a nemzet értékeivel. Minden esetre, a sajtó, a vélemény szabadsága nem kérdés többé. Egy kattintással világgá röpíthetjük gondolatainkat, híreinket. A zsarnokok persze ugyanúgy félnek ettől, mint 50 vagy 150 évvel ezelőtt, be hiába akarják elfojtani, üldözni a szabad szót, nem lehet többé elhallgattatni azt. Nem lehet megtagadni azt, hogy az emberek őseik nyelvén beszélhessenek, hogy szabadon írjanak, társuljanak,éljék meg nemzeti önazonosságukat.

Ebben van a nagy alkalom, de ugyanakkor felelősség is. Élni a szabad vélemény nyilvánítás lehetőségével, erejével. Megérteni azt, hogy kötelességünk van nekünk itt és most is. Hiszen örökösei, részesei, letéteményesei vagyunk annak amit az 56-os magyar fiatalok egykor elkezdtek. Mert mindegy, hogy ott voltatok-e a pesti srácok között Budapest utcáin, vagy évtizedekkel azután születtetek. Minden magyar 1956 örököse volt és marad.

Faludi György ezt így vallotta, hagyta számunkra örökségül:

Ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem...

Köszönöm, hogy együtt emlékezhettünk történelmünk nagy eseményére.

Papp László

Kapcsolódó oldalak:

Nemzeti ünnepek - gimagine fotóriportok

Magyar Református Egyház, New York

Magyar Református Egyház - gimagine fotóriportok