In memoriam: Cserey Erzsi

“Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
S mint fán se nő egyforma két levél,
A nagy időn se lesz hozzá hasonló.”

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd - Részlet

Azt mondja egy óperzsa közmondás, hogy a búcsúzáshoz legalább két ember kell és a remény mindig megmarad a találkozásra. A végső búcsúnál a találkozás reménye hamvába holt. Minden istenhozzád megindító, a végső búcsúvétel szívszaggató. Ám itt maradnak az emlékek: a közös múlt, egy mozdulat, egy kedvenc vers, egy dal, egy előadás, egy alakítás, közös éneklések, közös fellépések. Majd mondjuk: “olyan jó a memóriája, mint a Csereyé! Úgy mond verset, pont úgy énekel, mint a Cserey!” “ Nézd, olyan kutya bolond, mint a Cserey!” Minden Csereyessé válik, itt marad közöttünk, fogalomként él bennünk tovább. Bármit is mondok, sok minden kimarad, hiszen ahányan itt vagyunk, mind őrzünk egy, egy emléket róla és mennyi minden lett volna még.

Lassan legenda lesz.

Ifjúkorában, titokban Lakner bácsi színházának próbáira osont be áhítattal, színészi mesterségről álmodozott. Pályára lépésében fontos szerepet játszott az a fővárosi szavalóverseny, amelynek zsűri elnöke, Major Tamás bíztatta, hogy jelentkezzék a Nemzeti Színház Stúdiójába. Erre már nem került sor, a forradalom romjaiban heverő Budapestről férjével együtt kivándorolt Amerikába.

Elisabeth de Charay, ahogy akkor ismerték, a színészi akadémia elvégzése után Brecht "Spicli" című zenés darabjában kapott először szerepet. "Kiváló kritikát kaptam, emlékszem, olyan boldog voltam, hogy a Village-ből hazáig rohantam." Filmjeiben számos hírességgel játszott. Közel tizennyolc filmben kapott kisebb-nagyobb megbízatásokat.

Varga László jogász, politikus és író, akkor a New York-i Magyar Színház igazgatója, egy Off Broadway előadáson figyelt fel rá és vendégszereplésre hívta meg a New York-i Magyar Színházba. Az egyszeri fellépésből holtig tartó "színház-szerelem" lett. Idegen földön, szórvány magyarság körében a magyar színházat, a magyar kultúrát próbálta életben tartani.

Erzsi hitt benne, hogy dérynéi küldetése van. Töretlen hite nem engedte sosem megállni, meggyőződése volt, hogy amit létrehoz az érték.

"Művészeti Fórum" néven magyar televíziót indított.

Az utóbbi időben vándorszínészi, dérynéi hivatásának élt. Vitte a Színházat oda, ahova hívták, ahol igény volt a magyar szóra.

Missziós tevékenységét New Yorkban kételyekkel fogadták, míg Magyarországon számos elismerésben részesült. Érzékeny, minden rezdülésre reagáló művész lelkét sokan nem értették, vagy félreértették.

"…A színész meztelenül születik, mint a poronty. Kiteszik a küszöbre. Ki befelé, ki kifelé. De biztos, hogy poronty. Biztos, hogy kiteszik a küszöbre. E nélkül a meztelenség nélkül nincs színészet - anyaszült meztelenség nélkül…".

Tudta, hogy e küszöbön védtelen, de a színház volt a gyermeke, s e gyermekéért - mint minden anya - tűzbe tette a kezét. Tele volt tervekkel, mikor utolérte  a vég.

Személyében az amerikai magyar színháztörténet fontos alakját vesztettük el. Most lett volna a születésnapja, senki sem tudta korát, mint színész, kortalanul marad emlékeinkben.

De ma  kilép emlékeinkből és meglátogat bennünket:      

“Ma este én is köztetek leszek,
Fiatalon, szép és merész igékkel,
Szemem ragyog és ajkam nem remeg
Fiatal hercegnő leszek ma éjjel”

Igen ma este itt ül közöttünk,  beszélgetünk vele, róla.

Varga Erzsi

Kapcsolódó oldalak:

New York-i Magyar Színház és Mûvész Egyesület - gimagine oldalak